oktataslink

szocialislink

varosfejleszteslink

sportlink

 

szennyvizpalyazat

iskolapalyazat

Sándorfalvi Városnapok támogatói

Üdvözöljük Sándorfalva Város honlapján

Kedves Látogató!

Tisztelettel és szeretettel köszöntöm Önt Sándorfalva város honlapján!


polgarmesterBízom abban, hogy weboldalunkon nézelődve felfedezik Sándorfalva gazdag természeti értékeit, nevezetességeit, színes kulturális életét, múltját és jelenét.

Szegedtől észak-nyugatra, Ópusztaszer és a megyeszékhely között félúton fekszik településünk. Büszkén viseljük alapítónk, Pallavicini Sándor őrgróf nevét, aki birtokának ezen szegletében az 1879-es szegedi nagy árvíz után mindenüket elvesztőknek területet adományozott művelésre, letelepedésre. Sokan éltek a lehetőséggel, ideköltöztek, így jött létre szeretett Sándorfalvánk. Településünk szépen fejlődött az évtizedek során, Csongrád Megye Tanácsa 1970. január elsejével nyilvánította nagyközséggé, 2005. július elsejei hatállyal pedig a köztársasági elnök városi rangot adott Sándorfalvának.

2006-tól egy új időszámítás kezdődött életünkben, hiszen ahogy a valódi várossá válás útján elindultunk, számtalan kihívással, feladattal találkoztunk. Az új városvezetés elkészítette a Pallavicini Tervet, mely Sándorfalva hosszú távú fejlődési irányát határozza meg. 2006-tól két esztendőn keresztül ennek a nagyszabású munkának az előkészítése folyt, mely során felkutattuk a városunk számára értékes és előnyös lehetőségeket, pályázatokat írtunk és megpróbáltuk a lehető legjobban kihasználni az Európai Unió nyújtotta projekteket is.

Mára látszik a gyümölcse két éves munkánknak, elég ha arról számolok be, hogy részben pályázati forrásokból fejlesztjük nagy múltú iskolánkat, buszpályaudvar épül Sándorfalván, emellett a szennyvízcsatorna-beruházásra benyújtott pályázatunk is támogatásban részesült. Ez csak néhány példa a fejlesztésekre, de ezekből is jól kitűnik, hogy a Sándorfalván megvalósuló projektek mind azt szolgálják, hogy településünk 21. századi élhető, szerethető kisváros legyen.

Ha a belterületről kijjebb tekintünk, fontos megemlíteni, hogy közigazgatási területünk több mint 50 %-a tájvédelmi körzet. Kiemelném a Ramsari egyezmény alá tartozó Sasér kócsag- és gémtelepeit, emellett Sándorfalvától délre található a páratlan Fehértó, melynek színes madárvilága felejthetetlen élményt nyújt minden látogatónak. Fejlesztési céljaink között éppen ezért fontos szerepet kap az Orchideás tavak és környékének turisztikai központtá alakítása, hogy természeti kincseinket a nagyvilág elé tudjuk tárni.

Bátran kijelenthetem, hogy Sándorfalva egy igazi befogadó város; a régóta itt élők , illetve a pár éve ideköltözők igazi családias közösséget alkotnak. Ezért is fejlesztjük városunkat: munkahelyeket teremtünk, hogy a családoknak biztos megélhetést biztosítani tudjuk, hogy valóban érezzék, fontosak nekünk; biztonságuk és boldogulásuk egyaránt.

Az interneten keresztül azonban nem derül ki, hogy Sándorfalva környéke mennyire gyönyörű, és lakói kedves, vendégszerető emberek. Ezért remélem, hogy nem csak virtuálisan, hanem személyesen is ellátogat hozzánk!


Kellemes időtöltést és jó böngészést kívánok!


Őszinte tisztelettel és barátsággal:

Kakas Béla polgármester


 

eugyintezes

pallavicinilink

citeralink